Elpocsékolt idő

Az idő, aki már tudja, értékes tud lenni,

Sajnos időt, pénzért, senki se tud venni.

Nem gondol rá, míg fiatal az ember,

Legyint, majd holnap s tovább teker.

Nem tudja még, ami tétlenül elszaladt,

Hogy milyen érték az idő, ami megmaradt.

Majd egy napon mikor tükörbe nézett,

Akkor megijedt, hogy elszaladtak az évek.

Már nincs annyi idő, amit eddig birtokolt,

S a tükörből fáradt szemekkel átgondolt.

Mennyi, de mennyi sok időt pocsékoltál el,

Ha belső éned szólt, letudtad egy legyintéssel.

Most, ahogy a ráncaidat is észrevetted,

S az őszhajadat, na ez ami megijesztett.

Vajon mennyi idő lehet vissza... neked?

Vaj' meddig használhatod még e testet?

De hiába kérdezed, a tükör nem felel...

Az időd csak halad, a szobai csenddel...

Voltak álmaid, vágyaid, de csak halogattad...

Majd holnap, mondtad, ha vége lett a napnak.

Most betojtál, s kapkodnál, de mi elmúlt,

Elpocsékolt idő, ahova vissza nem jutsz.

Az idő, soha nem fog hátra fele menni,

De még élhetsz, mást nem tudsz tenni.

Ami elmúlt, emlékül marad magadnak,

Örülj míg lehet, minden egyes napnak.

Mert ezt az időt, te is ajándékba kaptad,

Itt a földön örülhess minden pillanatnak.

Ragadd meg! Élvezd ki az idődet,

Mert senki nem tudja a jövőnket.

Mert ha majd eljön, az az utolsó óra...

Mit tettél, akkor számot kell vetni róla.

Budapest. 2022. 05. 26.

Saját szerzemény, szerzői jogok fenntartva !