Férj, s apa ...

Vajon merre visz ez az ösvény?

Melyet megvilágít a holdfény?

Vajon ma hol teszem le fejem?

Nincs hazám, itt nincs helyem!

Nincs már semmim, és senkim,

Már nincs barátom sem földim!

Egykor voltak álmaim s célom,

Ma már nincs betevő falatom!

Volt családom, házam földem,

Elvesztettem, oda lett minden!

Kegyetlen volt velem ez az élet,

Fáj, könyörtelen adják a mérget!

Kirekesztett lettem hazámból,

S menekülnék csak a világból!

De nincs már értelme én látom!

S kifizeti meg nekem a károm?

Oltott, oltatlan már úgy bánom...

Szúrattak, asszony, fiú s lányom!

Elleneztem, nem hallgattak rám...

Nincs másom, csak a gyászruhám!

Szívemben hatalmas a fájdalom,

Nincs a földön senkiben irgalom.

Oda lett a munkám jó emberek!

Nem jő isten? A felmentősereg?

Már ősz van újra, pont egy éve,

Nem lett jobb, akárhogy nézve!

Már nem lesz semmi se, a régi,

Emberi életet már isten se védi!

Szótlanul lehajtott fejjel indulok,

Vajon hova érek, már nem izgulok!

Biztos, hogy vagyunk páran még,

Akik kirekesztve kóborolnak rég!

Mindannyian, férj, apa és család voltunk,

De ma már, rengeteg a földön a holtunk!!

Vajon lesz e egy hely, e zord világban...

Hogy még lehetőség lenne élni, vidáman?

Mikor itt volt a lehetőség vártunk,

Összefogni? Hiába reklamáltunk!!

Már késő bánat, mikor lehetett volna...

Nem ébredt fel senki, az se ki be lett oltva!

Elfáradtam Istenem, jöjj hát értem....

Hiába imádkoztam én, pedig kértem....

Már nem hallottad meg az embereket,

Így alattomosan elvettek mindenünket!

Budapest . 2021. 12. 20.

Saját szerzemény, szerzői jogok fenntartva !