Magányos lélek

Az emlékeidbe kapaszkodsz,

De már hiába ragaszkodsz.

Gyorsan múló és fájdalmas,

Bánatod mély és hatalmas.

Nem nevetsz, hisz a mosolyod,

Hosszú évek óta megfagyott,

Nincs kibe már, bízz és remélj,

Mert tudod jól, az élet kemény.

Elástad magad, csak túl mélyre,

Próbálsz jót tenni a világra nézve.

De szíved azt súgja, nem érdemes,

Jót tenni, jónak lenni nem érdekes.

Jóként a rövidebbet mindig te húzod,

Te életedet törik össze és a te álmod.

Sokszor kérdezed magadtól ez miért?

De hiába, hisz nincs olyan ki meg is ért.

Bele süppedsz újra a konok magányba,

S nem érdekel semmi, teszel a világra.

Ha nem adatott neked, álmaid legyenek,

Legalább hagyják élni, szomorú lelkedet.

Budapest. 2021. 04. 18.

Saját szerzemény, szerzői jogok fenntartva!