Romlott világ

Amikor már úgy érzed nem megy a szekér,

Téged is minden szar és minden baj utolér.

Mikor úgy érzed terhes mindennap! Így élj?

Amikor a felső vonal akarja, rettegj és félj!

Hazug, álszent világ, meg simlis emberek,

Mikor szemből látod, kezed csókol neked.

A hátad mögött meg kibeszél és átkot szór,

Kaján vigyorral, hogy soha ne menjen jól.

Amikor már csak telnek a napok láthatod,

Nincs esély, nincs már ki mentse a világot.

Hogy jobb lesz e holnap, azt erősen kétled,

Úgy akarsz tenni valamit, mégis ezt érzed.

Naponta éled át, az elfáradt emberek sorsát,

Kik rettegve élnek, bár leélték életük borsát.

Elfáradt emberek, lelkük sajog, nincs tovább,

Mert tudják, érzik, lesz ez még ennél rondább.

Sokat hezitálsz, gondolkodsz a nagy világról,

Látod a rosszat, érzed valaki és valami gátol.

Nem tudsz önfeledten nevetni és kacagni,

Mert látod a világot s embereket zokogni.

Mikor látod azt, hogy mennyien éheznek,

Látod s érzed, sokan szívükből véreznek.

Tehetetlen fájdalom mi átjárja bús szívedet,

Hiába segítenél, hisz tudod ezen nem lehet.

Úgy érzed nincs rád már szüksége a világnak,

Bár hallod időnkén hogy segítségért kiálltanak.

A világot megmenteni, te hiába is akarnád,

Egy senki vagy és ha tudnád azt csinálnád.

Az élet nehéz, van hogy fáj is, de élhetünk,

Sorsunk megírva, de eddig még is létezünk.

Tenni kéne már a boldog életért, a létünkért,

Szeretni minden embert a földön, lelkünkért!

Budapest. 2020. 12. 02.

Saját szerzemény, szerzői jogok fenntartva!

Köszönöm a versemre szánt idődet!