Árvák könnye

Volt idő mikor ezen nem gondolkodtam,

De egy nap kis árvák között sétálgattam.

Láttam ahogy játszottak, de oly máshogy,

Mint akinek a gyermekkora boldogságos.

A játszótéren voltak anyukák is fiaikkal,

Volt ki öreg szülőként volt unokáikkal.

Megállva leültem a padra, néztem őket,

Vajon csak én láttam elfúló könnyeket?

Kicsi árvák de nem buták, szülők nélkül,

Lelkük tele fájdalommal, sok már serdül...

S árva szívvel, de küzdenek mindennap,

Náluk nincs olyan sem hogy születésnap.

Játszanak, futkároznak, s csúszdáznak,

Aztán egy ilyen alkalommal meglátnak.

Először csak nézegettek, így messziről,

Mosolyogtam feléjük csak a részemről.

Tudom én többet értük nem tehetek,

Van nálam ropi, intek nekik vegyetek.

Aztán lassan, úgy oda somfordálnak,

Közelebb érve, alaposan vizsgálnak.

Kíváncsian kutatnak a szemembe,

Bár bele látnák én kicsi kis fejekbe.

De aztán hamar megbarátkoztak,

Aztán végén még labdát is dobnak.

Leült némelyik mellém a padra,

Miközben volt ki kezemet fogta.

Jókat beszélgettünk, elment az idő,

Majd odajött egy hölgy, tudtam ki ő.

Elbúcsúztak tőlem, volt ki könnyezett,

Sok kis árva, ki csendesen körbevett.

Láttam nehezen megy a búcsúzkodás,

Árvák könnyeztek volt kis ragaszkodás.

Ahogy elvonultak, elgondolkodtam én,

Miért van az, nem árvák közt vagyok én.

Úgy láttam pillanat alatt megkedveltek,

Jól esett örömet szerezni a gyerekeknek.

Hány könnynek kell még hullani árván?

Mire észbe kap az ember ezek láttán?

Nem értem, hogy lehet eldobni őket,

Sosem értettem a szívtelen szülőket.

Budapest. 2021. 10. 28.

Saját szerzemény, szerzői jogok fenntartva !