A szeretet kincs

Mikor elcsendesül minden odakint,

Gondolatok ezrei röpködnek megint.

Miért nem szereti az ember egymást?

Hova tűnt el az a felhőtlen boldogság?

Néha érzem a csend beszél hozzám,

Rám telepedik kéken a felhők poklán.

S mikor csendben elered az égi nedű,

Rányomja a bélyegét s nem jó kedvű.

Harciasan s morcosan feltámadt szél,

Már a csend sem vigad s nem beszél.

Élet nehéz, s pokolian nagy súlya van,

Az ember úgy érzi néha haszontalan.

Mire jó élni ebben a világban, ha a bűn,

Nem bűnnek számít, és csak a jó küzd.

Ma még inkább elkelne jóság e világba,

Jó néha már feladja, mert küzd de hiába.

Hol van az már, hogy győz az igazság?

Minden mi jó, eltűnik, helyébe jő gazság

Az egyszerű ember már nehezen bízik,

Gazdag, meg az egyszerűekből jól hízik.

Azt gondolják a népnek lesz majd szava,

Mert talán a nagyoknak első lesz a haza.

Hát ez nagy tévedés, a felsőbb réteg már,

Javait gyűjtögeti, s érdek, a nép hiába vár.

Nincs érzés bennük, s értelem? Ki érti?

Kit érdekel már a nép, ki hogy él, s végzi.

Nincs empátia, nincsen törődés, hiúság,

Az van már, kit érdekel hol van az ínség!

Látom s hallom a lelkek sikolyát, s óhaját,

Minden sóhaj elszáll istenhez a felhőn át.

De onnan sem jön válasz, segítség nincs,

Mert ember elfelejtette, a szeretet kincs!

Budapest. 2021. 09. 14.

Saját szerzemény, szerzői jogok fenntartva !