A becstelen múlt

Gyűlölet, harag s félelem,

Ez volt a múlt, s az életem.

Mégis becstelen múltamat,

Biztos, soha el nem feledem.

Konokul, makacsul akartam,

Mert örültem, ahogy vallanak.

S ha megnyíltak, állattá lettem,

Jól esett a rosszat kiélveznem.

Gonosz voltam, irigy s goromba,

Ha szóltak, elküldtem a pokolba.

Senki ne avatkozzon a dolgomba,

Mert nekem ne mondja arcomba.

Hitvány féregnek hívtak, s mentem,

Ahol nem kellett, oda rosszat tettem.

Aztán vettem a kabátom s kalapom,

Mint aki jól végezte a dolgát alapon.

Becstelen múlt, igen az volt elmúlt,

Nem vagyok büszke rá, de így volt.

A bűnöm a vétkem, csak az enyém,

Becstelen a múltam, legyűrtem én.

Így volt, nem titkolom, nem tagadom,

De senki nem ítélkezhet, ez alapon.

Ha Isten, egyszer majd, megbocsájt,

Vagy nem, s elvetheti mint a kockát.

Becstelen múltamat cipelem hűen,

A sok rosszból tanultam én bőven.

Én rossz voltam, de ez már a múlté,

Múltam nem felejtem, nem a másé.

Megbékéltem a világgal, jó leszek,

S ha kell, én minden nap vezekelek.

Csak annyit kérek tőled, jó Istenem,

A szüleimnek mondd meg, szeretem.

Elvitte őket a sors, s a halál sarlója,

Esténként hiába nézek rá, az ajtóra.

Nem jönnek, nem szólnak, s várok,

De hiába, sajnos rám szállt az átok.

A karma,s mondták, majd visszavág,

Nem hittem, mondtam tücsköt-békát.

S jött büntetett, kínozta a szívemet,

Elvett mindent mit lehetett, a szüleimet.

Magamba roskadva, átéltem a kínokat,

Letéptem magamról az ördögi láncokat.

Más lettem én, de bár tudom mit tettem,

Aki még élt, azoktól bocsánatot kértem.

Becstelen múltam, soha nem tagadom,

De kizárt, hogy valaha másnak taglalom.

Most már vele élek, s lehet jön a végzet,

De bevallom bűneim, jó leszek míg élek.

Budapest. 2021. 09. 02.

Saját szerzemény, szerzői jogok fenntartva !