A halál angyala

Egyedül bolyongok az utca kövén,

Egyik este óhh egek jajj mi történt.

A gondolataim csak nem hagynak,

Hiába,fejembe nincs vége a napnak.

Már belefáradtam s leültem a padra,

Észre vettem jön felém srácok hada.

Megijedve felpattantam s elfutottam,

De hiába is, hát nem sokáig jutottam.

Bántva és meggyalázva hagytak ott,

Nem sajnált senki, az sem ki bántott.

Szemeim bedagadva, hát alig látok,

De sírva láttam mi van, a valóságot.

Több helyről és sebekből vérezve,

Sírva, de már semmit nem érezve.

Felálltam, csak neki indultam volna,

De szédültem, összeestem nyomba.

Aztán eltelt jó kis idő, én felnéztem,

Láttam valakit de mégse, elnéztem.

De nem, fölém hajolt, s felnyalábolt,

Szó szerint, s megment e a haláltól?

Egy angyal volt, szárnyakkal, láttam,

Érzem hogy átkarolja testem, vállam.

S ahogy felemel, és szárnyal felfele,

Én meg kapaszkodok az ő testébe.

Jött értem egy angyal, ki vigyáz rám,

Furcsa de nem látom a saját ruhám.

Ekkor értettem meg, hogy már vége,

A földről az angyal, kísért el az égbe.

Budapest. 2021. 07. 29.

Saját szerzemény, szerzői jogok fenntartva !