Árva lett a szívem...

Mióta elmentél már nem boldogít semmi,

Nem tudja szívem, senki boldoggá tenni.

Hosszú magányos éjszaka zokog a lelkem,

Hiányod, mára már elviselhetetlen nekem.

Néha még álmodom, jön majd egyvalaki,

Ki árva szívemet, talán egyszer rabul ejti.

Ki megnevettet, hogy ha szomorú lennék,

És ki velem sír mikor rám jön a sírhatnék.

Árva lett a szívem, de azért még álmodom,

Majd lesz valaki, ki drágám lesz e világon.

Kinek karjában minden napnak örülhetek,

S néha, akitől az életben erőt meríthetek.

Néha még álmodom, de aztán felébredek,

Próbálok bízni még, de sokat kételkedek.

Mára nincs az embereknek semmi hitük,

Embernek a nemi szervükben van a szívük.

Nem tudnak őszintén szeretni sem tisztelni,

Csak a másiknak bizalmát, mindent elvenni.

Nem tudják mi az, hogy önzetlen szeretni,

Nem ismerik, hogy kell boldogan nevetni.

Nem tudják milyen, a karjaiban ébredni,

Mert csak a testi vágyaikat tudják kiélni.

Pedig nem ám csak a nőknek van lelkük,

De a férfinek is van bizony, nem is sejtjük.

Csak hogy, kevés az idő és kevés egy élet,

Hogy megismerjük egymást s kitárd szíved.

Ebben a felgyorsult világban egy számít,

Ki tud a másikban kárt tenni mert csábít.

Gondolatban sokszor, sokat elmerengek,

Árván maradt szívem, vaj' ki szereti meg?

Hazug és álszent lett mára az egész világ,

Miért keresi mindenki a másikban a hibát.

Hisz még tökéletes ember nem született,

Mára minden ember túl sokat szenvedett.

Még sincs meg a bizalom, az őszinte szeretet,

Mi össze hozza az elesett, magányos lelkeket.

Árva szívemnek, mily tanácsot is adhatnék,

Mielőtt csalódna, ha olykor néha vétkeznék.

Csak azt, hogy az álmait ne adja fel soha,

Lesz ki szívét, árva szívem majd ide hozza.

Budapest. 2021. 06.17.

Saját szerzemény, szerzői jogok fenntartva!