Robotok lettünk...

Robotok lettünk saját hazánkban,

Idegenek lettünk a családunkban.

Gyerekeink, már csak este látnak,

Valami baja lett ennek a világnak.

Dolgozunk mint a robotok, nincs idő,

A szomszédodra ránézel, vajon ki ő?

Nincs energiád a családra s barátra,

Már nem figyelsz a saját álmaidra !

Valami összetört benned, robot lettél,

Mókuskerékbe, oly szépen bele estél.

Csak mész reggel, este, teszed a dolgod,

Saját magadnak lettél rabod s a foglyod.

Kilépnél belőle, de változni nem mersz,

Átkozott komfortzóna, jobb amit ismersz.

Pedig gondolatban már megtetted néha,

Nem tudhatod meg, a sorsnak mi a célja.

Pedig az életet azért kaptad, hogy élj vele,

Azért van mindenkinek nyakán, a kis feje.

Gondolkodj, cselekedj, ez most nem a jó,

Robotok lettünk, pedig az életünk mulandó.

Ha gondolatban változnál, megrettensz,

Félsz az újtól, nem mered, megdöbbensz.

Nézd a gyereked, hisz lassan már idegen,

De te robotolsz, történjen bármi betegen!

Aztán egyszer csak, elszakad az a cérna,

Rájössz nem élsz, istennek se ez a célja!

De már nincs egészséged, megöregedtél,

Rájöttél mégse vagy robot és kimerültél.

Mennyi van még vissza? Elgondolkodol,

Pihenésre vágyol s szeretetre szomjazol.

De robotoltál, nincs már senkid a világon,

Egyedül maradtál már s fekszel az ágyon.

Gyerekeid kirepültek, nem keresnek már,

Család, férjed sincs már, hiányzik a társ.

Ekkor döbbensz rá, nem vagy te robot,

Ember vagy és van szíved, ami dobog.

Lehet arra gondolsz, túl késő minden,

Nem tudod, hogy szíved miben higgyen.

Robotok lettünk, ebben a világban, lehet,

De rajtad múlik .... az,

Mikor szabadítod fel végre már a lelked?

Nem könnyű hisz tudom, embernek lenni,

Családra, barátra annyi időt végre csenni.

Arra hogy ne legyünk egymásnak idegen,

De csak a lélek és a szív érzi ezt, idebenn.

Budapest. 2021. 06. 15.

Saját szerzemény, szerzői jogok fenntartva!