Várj még...

Lassan elmúlik az élet, csendesen,

Mi múlt volt, elmúlt, nem idézgetem.

Gyorsan szaladnak a hónapok, évek,

Mire azt hittem, jót megfizeti az élet.

Egyre csak arra vártam, mit ád a sors,

Néha kérdően néz rám a fényes hold.

Azt hiszem már késő, deres a hajam,

Tán ez nekem már az utolsó nyaram.

Szétnézek mégis, az életem hajnalán,

Mit adott az élet s mit vett el hajdanán.

Volt benne öröm, szerelem, sok gyász,

Míg van a testben élet addig van fohász.

Kint az ég alatt a karosszékemben ülök,

Kicsit felülnék, de fáj már, csak nyögök.

Aztán a gondolataim messze szállnak,

Ahol nincs kezdete és vége a nyárnak.

Egy pillanatra azonban még vissza térek,

Családomtól kik itt vannak, annyit kérek.

Hogy ne sirassanak, ott jobb lesz nekem

Összes rokonom ott fent már vár engem.

Aztán látom magam előtt azt az oltárt,

Ahol rég ott álltunk s látom a szempárt.

Ami szerelmesen néz rám a szemembe,

Örök szerelmet esküdtünk a keresztre.

Gyerekeink születtek, kiket imádtunk,

Akikre míg felnőttek, úgy vigyáztunk.

De a halál elvitte őt s bár a sors mást írt,

Új szerelem jött, így az élet mindent átírt.

Voltak azért szép évek s voltak nehezek,

Nagy szerelmek és voltak viták hevesek.

De sajnos az élet kegyetlen volt hozzám,

Itt maradtam öregségemre búsan, árván.

Aztán elvesztettem a fonalat , ohh nem !

Lehanyatlik kezem s utolsót ver szívem.

Kis unokám oda szalad hozzám és szól,

Várj még mama! Már el sem búcsúzol?

Budapest. 2021. 04. 21.

Saját szerzemény, szerzői jogok fenntartva !