Fájó emlék

Hogy mennyire szerettelek,

Nem tudom leírni neked!

Életet adtál a szívemnek,

Szerettem a szép lelkedet!

Tőled annyit kértem én,

Mikor ott voltál a halál küszöbén,

Ne feledkezz meg rólam...

Nélküled, nehogy utamat rójam!

A könnycsepp mi legördül arcomon,

Lelkem már nem él, mert feladom.

Nincs kiért s miért élni e földön,

Fájdalom átjár, az életem börtön.

Haszontalan élet...

Már nincs miért éljek!

Talán egy napon ...

Vagy csak egy hajnalon?

Nyújtod kezed felém...

Gyorsan elkapom én...

Ó csak még egyszer érezhetném!!!

Gyönge kis kezed ...

Mi rég esténként rám nehezedett....

Mi ölelt vágyakozón...

S lehullt csendben ...egy borús hajnalon.

Többé nem ölelhet a két karod,

Lassan eltűnik a ködben arcod.

Mi akkor, nagyon fájt s űrt hagyott

Néha még most is látom mosolyod.

De szemedben már nem ragyoghatok,

Hiszen már rég elvittek az angyalok.

Mi akkor szép volt és a dal, életre szóló,

Ma csak egy sima monó , s nem stereó.

Egyedül vagyok, de nem nem magányos,

Rád gondolok, de csak a lelkem hiányos.

Te voltál ki egésszé tett , jobb lehettem,

Te voltál, kit mindennél jobban szerettem.

Budapest. 2021. 02. 04.

Saját szerzemény, szerzői jogok fenntartva!