Vártalak...

Úgy vártalak oly rég én,

Hogy újra velem legyél.

Úgy vártalak sok éven át,

Csak öleltem a kispárnát.

Nem tudtam semmit felőled,

Nagyon nehéz már nélküled.

Nem hívtál és csak én hittem,

Hogy te még szeretsz engem.

Ahogy telnek az évek vártalak,

Most már tudom nem láthatlak.

Többé nem jössz nem ölelsz át,

Nem érezhetem, csókod s szád.

Lassan öl a bánat kínoz egy dal,

Amit akkor rég, vittél magaddal.

Rég hozzám bújva suttogtad el,

Örökké imádsz s kedves leszel.

Igértél nekem oly sok mindent,

Oh nem ismertem ilyen hűtlent.

Naivan hittem, bíztam benned,

Mikor kiderült, csalsz engemet.

De vártalak mégis, visszatérsz,

Nem hittem ezzel is visszaélsz.

De már kijózanodtam aranyom,

És most már más, én dallamom.

Többé már nem várlak elfeledlek,

Még lelkemből is végleg kivetlek.

Másé lesz a szívem, nem érdekel,

Többé nem törődöm ily lényekkel.

Budapest. 2020. 12. 22.

Saját szerzemény, szerzői jogok fenntartva!

Köszönöm az időd amit a versre szántál!