Még van egy életem

Egy őszi napon elhagytál engem,

Összetört szívem sikolt a lelkem.

Nem kellek én már többé neked,

Elhagytad most már földi életed.

Hosszú éjszakák, fagyos reggelek,

Nincs ki nyugtassa a bús lelkemet.

Hogyan történt ez, én sem tudom,

Fagyos lett már minden hajnalom.

Bárcsak a múltat semmissé tehetném,

Ha kérhetném, azt is újra megtenném.

Légy itt kérlek, ne menj el, ne hagyj el,

Azt ígérted oly régen, boldoggá teszel.

Szürke fátylát dobta rá az égre a felhő,

A hold majd álmosan hunyorogva feljő.

Szomorúan rám tekint és fényével int,

Palástját rám teríti, hűvös van idekint.

Hálásan ránézek, könnyáztatta szemmel,

Ő csak kedvesen simogat meg fényével.

Ne sírj suttogja, majd lesz szebb holnap,

Ne légy szomorú , ne sírj mi volt tegnap.

Szeretném én megköszönni a holdnak,

Ha segít, s emlékeim kissé megkopnak.

Mert a múlt árnyai is lassan fel őrölnek,

Mivel vágyaim s álmaim is összetörtek.

Talán még van idő s még lesz életem,

Sok bajt, s bánatom majd feledhetem.

Aztán halkan suttogta a hold nekem,

Nyugodjak meg, még van egy életem.

Budapest. 2020.12. 30.

Saját szerzemény, szerzői jogok fenntartva!

Köszönöm a versemre szánt idődet !