A fák közt sétálva, keresem utamat,

Nem súgnak és nem adnak jutalmat!

Van itt több út is, de merre menjek?

Ki tudja hova és majd merre kellek?

Óh istenem, adj helyet magad mellett!

Magányomban kerülöm én az embert!

Oly sokat és sokszor csalódnom kellett,

Pedig az én szívem, de sokszor jelzett!

Tűnődöm néha miért ilyen az ember?

Kaptunk egy életet, de élni nem mer!

Pedig mindenki a boldogságot keresi,

Ott van néha az orra előtt, mégse leli!

Száműzöttként járom fáradtan utamat,

Nem érzek, csak szívemben fájdalmat!

Hosszú utakon járok, bár néha egyedül,

Ilyenkor lelkem nehéz, el is csendesül.

Megfáradt test nem pihenhet, amíg él,

Utunkat járni kell s olykor a semmiér!

Keresünk valamit de nem állhatsz meg,

Még ha csalódott szíved bele is remeg!

De néha jön valaki, ki utadat keresztezi,

Merre tartasz? Oh azt nem sok kérdezi!

Így van az utunk sem lehet néha azonos,

De nincs megállás haladásunk folytonos!

Járjuk az utunk, néha megállunk egy kicsit,

Ha félre csúszik életed, ne hibáztass senkit!

Életedet magadnak kell úgy is rendbe tenni,

Ne hagyd el magad, mert erősnek kell lenni!

Rázd meg magad és kelj fel a földről ember!

Az életedben sok szép dolog is előtted hever!

Menj s járd utad, mert ha nem állsz meg soha,

Nagyobb esélyed van, nem lesz élted mostoha!

Budapest. 2020. 05. 24.

Saját szerzemény, szerzői jogok fenntartva!

Köszönöm az idődet ha olvastad a versemet!