Jó és rossz

Sok fájdalom e világban, szomorú,

Talán ez rosszabb, mint a háború.

Igaz a háborúban is sokan haltak,

Ez lassan öl, lelkileg megfagynak.

Hatalmas e föld, de mégis kicsi,

Magány áldozatait, lassan szedi.

Ó ha körül ölelhetném én a földet,

Felszárítanék ma minden könnyet.

Úgy fáj hogy egy senki vagyok csak,

Beteljesületlen álmok vágyak vannak.

Boldoggá tenném az egész világot,

Segítenék annak ki keserűn kiáltott.

Ti nem látjátok emberek? Hova jutunk?

Hát ez a jutalmunk? Ez lett a mi jussunk?

Talán a gyűlöletet félre kéne rakni,

Hogy földünket jól lehessen lakni.

Már végképp nem értem s látom,

Rosszindulat, más sincs e világon.

Közöny mi emberekre súlyos átok,

Mocskolódás mi elhagyja a szátok.

Néha csak kapkodom sűrűn fejem,

Mondjátok meg mi bajotok velem?

Hát igen írok, írogatok bántás nélkül,

Bánjátok ha lendület sohase gyengül.

Nem! Apró gondolatok összeállnak,

Fejet hajtok, előttetek és a világnak.

De mit akarok azért is papírra vetem,

S hiába jő gonosz, nem birtok velem.

Nem adom magam gonosznak oda,

S minden gonosz menjen a pokolba.

De kérem legyen itt áldás, békesség,

Mert gyorsan csökken a jó népesség.

Budapest. 2021. 07. 27.

Saját szerzemény, szerzői jogok fenntartva !