A hableány

Esténként, ha kiülsz kicsit a partra,

Nyugodtan, hiszen nem járnak arra.

A delfinekkel táncolhatsz és dalolsz,

Szerelemre is oly gyakran gondolsz.

De téged férfi nem szerethet, igazán,

Hiába vagy szép és csodálatos lány.

Félig ember félig állat, nincs kínálat,

Utolsó vagy e földön, te ember-állat.

A holdfényben ragyog aranyló hajad,

A lágy szellő cirógatja, néha belekap.

Delfin raj veszi körül csodás testedet,

De hiába, ha férfi nincs aki szerethet.

Boldogtalannak kéne lenned, elvileg,

De mégis boldog vagy te lány lelkileg.

Éjjelente feljön a hold, kimerészkedsz,

Gondolatban, szerelemről reménykedsz.

Játszol s énekelsz a delfinekkel táncolsz,

Néha meg hajnalban, boldogan dúdolsz.

Csak delfin érti meg szerelmes dalodat,

Ők boldogítják csak a szomorú napodat.

Szeretnél szeretni és boldogabb lenni,

De te vagy az utolsó, ó nincs mit tenni.

Hajnalban szomorú szívvel elbúcsúzol,

A naptól, a holdtól és a kínzó álmaidtól.

Hullámzó kék tenger nyeli könnyeidet,

Elsiratod a szirének adta bús életedet.

És bele csusszansz a hűvös habokba,

Mi elnyeli tested, nincs több dalocska.

Így élt, ki utolsó hableány volt e földön,

Boldog s szomorú, a teste volt a börtön.

Ma már, csak emlék vagy és a legenda,

Dalban egy hableány, a delfinek barátja.

Budapest. 2021. 07. 06.

Saját szerzemény, szerzői jogok fenntartva !