Megint esik..

Esett, mikor te behúztál a kapu alá,

Így váltam neked, könnyű prédává.

Bíztam benned, eszembe se jutott,

Hogy a szívembe, szerelmet rakott.

Átöleltél és magadhoz húztál, fáztam,

Hisz ebben az esőben, bőrig eláztam.

Jól esett érezni testednek a melegét,

Aztán testemből, érezve a remegést.

De már nem fáztam, a vágy égetett,

A testünk már, a szerelemre éhezett.

Mikor kezed a blúzom alatt elindult,

A szívem is egyre jobban felgyorsult.

Akartalak hogy szeress, rád vágytam,

Örökké szeretni téged, a nagy ágyban.

Ahogy a szád birtokolta, égő ajkaimat,

Viszonozta testem, lelkem a csókjaidat.

Aztán taxit hívtál, s nálad kötöttünk ki,

Jó volt a reggel, melletted meg ébredni.

Gyönyörű volt az éjszaka, s te reggel,

Hoztad a ruhámat, mert mennem kell.

Csalódtam, hiszen én többet akartam,

Rád néztem, és majd sírva fakadtam.

De te csak hűvösen, ennyit mondtál,

Te énvelem csak, igazából játszottál.

Összeszorult a torkom, s felöltöztem,

Könnyezve mert összetörted a szívem.

Nem öleltél át, nem búcsúztál tőlem,

Mire kiértem az utcára, már bőgtem.

De jó, hogy megint esik, s nem látják,

Könnyeimet, mert a szívem átvágták.

Csalódtam, mint oly sokszor ez történt,

Szívemre nehezedett, mázsás súlyként.

Nézem a falevelet ahogy az eső cseppek,

Az égből leesve, folytonosan reá esnek.

Szememből omlik, az én forró könnyem,

Megint esik, s tudom, a szívem megöltem.

Budapest. 2021. 06. 25.

Saját szerzemény, szerzői jogok fenntartva.