Egyszer haza érek...

Ma is úgy ébredtem, egyszer haza érek,

Kinéztem az ablakon, a felhők is kékek.

Kicsit szomorkásan indult a napom ma,

Te ott, igen te! Hát feldobtad egy szóra.

Mert szeretetet érzek, belül mi körülvesz,

Hisz tudom, érzem, soha el nem felejtesz.

És te vagy nékem egyetlen boldogságom,

Örömöm, bánatom, drágaságom e világon.

Kis hazám, melyben születtem és éltem,

Hol bölcsőm ringatták a szülők felettem.

E kicsi hazám, mit most sokan elhagytak,

Mert ember, már nem számít az uraknak!

Népem, mit török se a tatár le nem igázott,

Most a népemet ti nagyurak meggyaláztok.

Hol van a magyarok büszkesége, becsülete?

Hol van, hová lett a szép hazámnak hűsége?

Míg más országokban össze fognak a népek,

Addig a hazánkban, emberek már ellenségek!

Nincs összefogás csak lázítás, még lázadás se,

Mert a félelem van úrrá s rettegés mindenkibe!

Egy fecske nem fog nyarat hozni, de sok igen,

Össze kéne fogni, hisz tudjuk már azt, miben.

Mert nem az egészségest kellene korlátozni,

Hanem azt aki már beteg, de nem elátkozni!

Csak szomorúan járok az utamon városomban,

Ellenséges szó, mocskolódás a lábnyomomban.

Bízom s hiszem egyszer majd haza térnek ők is,

Mint ahogy egyszer haza érek én, bárhonnan is!

Budapest. 2021. 03. 15.

Saját szerzemény, szerzői jogok fenntartva!