Békesség, boldogság

A távolban tüzes vérvörös az ég alja,

Bíborba öltözött az őszi fák lombja.

Minden egyes nap én megcsodálom,

Színpompájával legszebb a világon.

Kecsesen karcsú fák lombkoronája,

Várják a szelet, felkérje őket táncra.

Alattuk sétálva, ember megcsodálja,

Elkísérik a zizegő levelek suttogása.

Békesség és nyugalom árad a fákból,

És várja az ember kimenjen a házból.

Amit nyújt az erdő csendje, az csoda,

Nyugodt leszel, feszültséget feloldja.

Erdőben sétálva meg meg állsz néha,

Mikor úgy érzed elszakad az a cérna.

Megnyugtat erőt ad, értelmet a létnek,

Mindig várod azt vége legyen a hétnek.

Hétvége tudod már jól, csak a te napod,

Addig is pihensz, dolgod halaszthatod.

Fák között járva leled meg önmagadat,

Nyugalom árad, engedd el a bánatodat.

Ne fájjon a rossz szó s ne fájjon semmi,

Az életet élni kell, s nem hagyni veszni.

Fák alatt találd meg, saját boldogságod,

Mosolyoddal tedd boldoggá, a világod!

Legyen békesség, szeretet ezen a földön,

Élet a jutalom, és nem az életed a börtön.

Legyen boldogság minden perced s órád,

Szívedben dúdoljad a szíved adta nótád!

Budapest. 2020. 10. 28.

Saját szerzemény, szerzői jogok fenntartva!

Köszönöm a versemre szánt időt !