Azt hittem más lesz...
Azt hittem más lesz…
Mikor már nincsenek szavak,
Érzed még ott vannak a falak.
Bele ütközöl és nincs tovább,
Nem vagy bátor csak gyávább.
Felidézed a csodás kezdetet,
Most sajnálod már a lelkedet.
Nem az én hibám vagy mégis?
Nem, de talán hibáztam én is.
Mi jöhet még ezután, a vágy,
Hogy máskor majd meglásd.
De előre soha nem tudhatod,
Mik lesznek a nagy buktatók.
Mondhatsz olykor már bármit,
De kis fénysugár csak elcsábít.
De reményt ad és majd elveszi,
Az íre a pontot is csak felteszi.
Azt hittem más lesz, mint a többi,
Lelkedet tiporja, szívedet ledönti.
Mikor már észbe kapsz késő van,
Mert hitted más lesz majd naivan.
Hiába minden bölcs gondolat,
Ez még nem oldja a gondodat.
Vártál jobb lesz, de nem jött be,
Írva vagyon ez, a nagy könyvbe.
Ember tervez, az isten ki végez,
Hogy mit szeretnél nem kérdez.
Amit a könyvébe megír úgy lesz,
Ad, de hát ember vagy és vétesz.
Talán belátod majd hibáztál te is,
De már a szíved sebekből vérzik.
Nincs vissza út már, csak előre,
Többé ne igyál a medve bőrére.
Budapest. 2020. 08. 08.
Saját szerzemény, szerzői jogok fenntartva !
Köszönöm a versemre szánt idődet !