Gyerekek voltunk

Oly rég még isten tenyerén,

Boldogan ültünk ott te s én.

Rég még tudtak mosolyogni,

S tudták mindig viszonozni.

Ma már nincs mosoly, csak bú,

Mindennap megélhetési háború.

A felnőttek gyakran idegesek,

A gyerekeknek meg idegenek.

Régen volt az hogy játszottunk,

Papa, mama, szám háborúztunk.

Ha kimentünk nem kellett félni,

Hogy oltatlan fog megfertőzni.

Gyerekek voltunk, rég más volt,

Ettük a papsajtot, ha azt találtunk.

Vagy a méz virágot szopogattunk,

Bár vad cseresznyét is potyogtattunk.

Almát, szőlőt ettünk mosatlanul,

Még sem szidtak meg piszkosul.

Hétvégén együtt volt a család,

Átölelhettük papát és nagymamát.

Nem volt rettegés, hogy fertőzünk,

Nem kellett a négy fal közt rejtőznünk.

Mentünk a hegyre, vagy a meccsre,

Engedték azt, hogy haza érjünk este.

Szerettünk úgy élni, semmitől félni,

Apa felnőtt biciklijéről esni és kelni.

Azon tanultunk még mi, biciklizni,

Nem bicskáztunk, ha jöttek kicikizni.

Volt banda háború, de csak gyerekeknek,

Ha kaptunk nem árulkodtunk a felnőtteknek.

S uzsonnára ettük a szelet zsíros kenyeret,

Újhagymát is a kertből földesen ettük meg.

Néha vissza mennék, jobb volt akkor,

A kertben kukoricaszárból volt vackor.

Ha esett, ha fújt, nem voltunk betegek,

Régen boldogok voltak szülők, s gyerekek.

Budapest. 2021. 11. 16.

Saját szerzemény, szerzői jogok fenntartva!