A titok

Megérintett a szép szó s a szemed,

Örülten akarva azt, hogy tied legyek.

Villámként sújtott belém a szerelem,

Ha tudom ezt leülök, mielőtt elesem.

Te birtokoltad azt, mi csak az enyém,

Nem is voltál igazán szerelmes belém.

De a rózsaszínű felhő lebegett előttem,

Kihasználtál, nem mozdultál mellőlem.

Nem láttam vak voltam, benned hittem,

Szóbeszédre, igazságra nem figyeltem.

Pedig mennyi előjele volt a hazugságnak,

Hiába nem akartam hinni, senki másnak.

Most itt állok én, előtted drága istenem,

Tudom nem mentség, de lásd vétkeztem.

Elítélhetsz, büntess meg, úgy is fáj e szív,

Ez a lélek s a test, több kalandra nem hív.

Már hiába, a lelkemet vitte el ő magával,

Elmegyek messze, fájó szívem pitvarával.

Lassan öli meg a bánat, hogy nincs senki,

Ki árván maradt bús szívemet, megmenti.

Félve őrzött álmok, szálltak tova tőlem,

Titkos vágyaim, amit titokként őriztem.

Most minden úgy tűnik már életem sincs,

Az emlékeim így őrzöm, nekem az kincs.

Budapest. 2021. 06. 07.

Saját szerzemény, szerzői jogok fenntartva !