Évszakok

Haldoklik a város s haldoklik a föld,

Ezt meséli nekem egy jó öreg tölgy.

Ki az erdőnek szélén magányosan él,

Zúgó szélben a lomb koronája mesél.

Volt idő még voltak évszakok s tavasz,

Rügyeztek a fák s daloltak a madarak.

Minden oly szép mikor éledezik a rét,

Virágok kinyílnak és illatoznak feléd.

Mikor beköszönt a nyár és kisüt a nap,

Érezni hogy ereje melegít s erőre kap.

Közben érik már a ropogós cseresznye,

Gazdaasszonynál pedig sül majd a pite.

A nap ontja csak hét ágra forró melegét,

Lassan megtöltik a gyerekek a medencét.

Ideje egyet lubickolni ebben a melegben,

Gyerekek szeretnek ám fürödni a vízben.

Minden évszaknak meg van a csodája,

Az évszakoknak mindig más a csuhája.

Tavasszal zöldell, nyáron meg virágzik,

Ősszel tarka az erdő, rét színpompázik.

Mikor megjönnek a didergős hónapok,

Mindig reggelente nézed tán havazott?

Mikor látod a fehérség belep mindent,

Jókedvében az ember nevet s füttyent.

Télen mikor alszik a természet, a fák,

Te meg hó csatázol mitől piros orcád.

Vidám harsogás az udvaron, hóban,

Hóember készül a friss hózáporban.

Igaz a tél hideg, de szemnek gyönyörű,

Fehérek a házak a fák s fehér a zöld fű.

De mégis szépség, jókedvű leszel tőle,

De véget ér és a tavasz jő egy-kettőre.

Már nincs tavasz, sem gyönyörű ősz,

Sokszor hiányzik valami és eltűnődsz.

Felborult minden és pedig ember tette,

Nincsen tavasz nem jön haza a fecske.

Gólyáink is zavartak nem értik a földet,

Sokszor haboznak hol rakjanak fészket.

A medvék sem alusszák ki téli álmukat,

Mert néha télen is becsapósan süt a nap.

Eltűnt a téli fehérség mi a földet ellepi,

Vadász se kell már ki télen a vadat eteti.

Erdőket ki védi? A hótakaró sincs télen,

És a hókotró is hiába áll menetre készen.

Sírva mesélte el ez az öreg tölgy nekem,

Lombkoronája simogat s én könnyezem.

Hiába változik a világ, a természet a régi,

Emberek! Ébredjetek! Őket most ki védi?

Budapest. 2021. 01. 23.

Saját szerzemény, szerzői jogok fenntartva!

Köszönöm az idődet ha olvastad a versem!