Amit én látok...
Amit én látok...
Távolba tüzes vérvörös az ég alja,
Bíborba öltözött az őszi fák lombja.
Minden egyes nap meg csodálom,
Fáj a szív, de ez legszebb a világon.
Jött a tél mindenki fél, s én fázok,
Vándorlok, járom az egész világot.
Emberek halnak, zord idők járnak,
Mikor lesz vége e nagy járványnak.
Jó szó, az érzelem kifogyott végleg,
Nincs törődés, szeretet ezek tények.
Elmúlt a karácsony, s ki tudja a jövőt,
Kül-ből karantén várta a haza érkezőt.
Rettegés, félelem ez sem tart össze,
Az ember már sehol nem néz körbe.
Ketté ossza a sok hazugság a népet,
Ó élet! Ki vet ennek most már véget?
Sokszor merengek, ez így milyen élet,
Csak reménykedem hitet adok néked.
Ne félj s ne rettegj, élj úgy hogy eddig,
A jó isten se tudja mi lesz és meddig.
Felnézek a kék égre, látom változott,
Mi is, mert az ember is el kárhozott.
Nem mondja senki mit hoz a holnap,
Csak azt látni, sokasodnak a holtak.
Mennyit kell még szenvedni a népnek?
Tudósok se látnak? Mért nem lépnek?
Nem a vakcina nyújtja a gyógyulást!
Hanem el kell fogadni a megújulást!
Más a föld, más az ember s más élet,
Nincs törődés, nincs itt már szeretet.
Az embernek ellensége már az ember,
Ha segítség kell s már kérni sem mer.
Hová fajult ez a világ? A vér vért kiállt!
Egymást ölik az emberek, de ki diktált?
Harag, az irigység és a rossz lesz a jó?
A jóra, már csak a rossz lesz kapható?
Csak merengek a gondolataim visznek,
Emberek most semmiben sem hisznek.
De még én hiszem és hiszek a világban,
Most ez összefogja a népeket e bajban.
De ezt csak egységben tudjuk legyőzni,
Bízom a sok szenvedés erről meggyőzi.
Összefogni és hinni kell hogy győz a jó,
Mert egy a földünk, s egy a mindenható.
Budapest. 2020. 12. 29.
Saját szerzemény, szerzői jogok fenntartva!
Köszönöm a versemre fordított idődet !