Csak adj reményt, még szerethessek,

Egy kevés esélyt, hogy veled lehessek.

Mond miért hagytál el, hű szerelmesem?

Te voltál nekem az egyetlen kedvesem!

Hiányod tönkre teszi az életemet,

Magány nélküled örökre eltemet,

Szobámban csak áll a fotel üresen,

A halált vágyom, engem is vigyen.

Feladtam én már réges régen mindent,

A boldogságom tovaszállt már nincsen,

Egyedül magamban vagyok e világon,

Nincsen már kedvesem, boldogságom.

Lelkem súgja belül, ne add fel a reményt soha ,

Vannak csodák, vár az élet, igaz néha mostoha!

Engedj el múltam! Könyörgöm! Kell felejtsek!

Majd egyszer jön az is, ki szólít kedvesemnek!

Csak adj reményt az én szívembe,

Ha jön majd Ő, had engedjem be!

Érzést adva szívembe és a lelkembe,

Hű szerelmet hozva borús életembe!

Vágytam és vártam hosszú éveken át,

Nem adtál mást, mint gyötrő éjszakát.

Magányos éjek a szívembe fészkeltek,

Minden reggel kín, csak sírva ébredek!

Felszínen kemény és céltudatos vagyok,

Nem ismered lelkem, csak amit mutatok.

Mosolygok a világra, de csalódtam sokat,

És őrzöm én belül, a csodás pillanatokat!

Csak úgy feledni nem szabad, nem lehet,

Csodás napokat, órákat, a szép perceket!

Áldás e vagy átok? Szívem majd eldönti,

Tovább tud e lépni és újra boldogan élni!

Csak adj reményt nekem, lelkemhez érve,

Lágyan omló szerelmet, szívemnek kérve!

Szeretetet kapni és adni, e földi világban,

Óh istenem de sokat, sokszor hezitáltam!

Budapest. 2020. 04. 02.

Saját szerzemény, szerzői jogok fenntartva!

Köszönöm hogy időt szántál a versemre!