Lelkem temploma

El kéne menekülni az emlékek elől...

Szebbet álmodni, mi nem feszít belül.

Békére lelni, ebben a kegyetlen világban,

Nyugalmat lelni, s boldogulni hazánkban.

Hagyom hogy sodorjon az élet, végeztem,

Álmom mennyei kapuja előtt ébredtem...

Titkon bízni bíztam, hogy én is boldogulok,

S a belső templomomban, megnyugodhatok.

Mielőtt bemennék... megérintem lágyan...

Mogyoró fa ajtó, ahogyan meg álmodtam.

Fekete vasdíszek, kézzel kovácsolt vasak,

Kilincs is szépen kidolgozva, nem vacak.

Lassan benyitok az álmaim templomába...

Kicsit olyan, mint fent a mennyországba.

Bal kéz felől egy asztal, és egy szék,

Jobbra tőlem egy kandallóba a tűz ég.

Leveszem a kabátomat, s dobok fát a tűzre...

Mintha kicsit a levegő is hűvösebbnek tűnne...

Asztallal szemben van egy kicsi oltár,

Kis állványon pedig, egy kicsi zsoltár.

Gyönyörű, csendes, nekem megnyugtató,

Lelkem minden itt jártamkor gyógyulgató.

Már nem fázok, a tűz pattog a kandallóban,

Béke van, biztonság templomom oltalmában.

Feltelik szeretettel gondoktól terhes szívem,

Leveti láncait a bolyongó fájdalmas lelkem.

Mikor belefárad a test s lelkem a gondokba,

Idehoz az álmom, mert ez a lelkem otthona...

...s a fában van a lelkemnek temploma...

Budapest. 2022. 01. 14.

Saját szerzemény, szerzői jogok fenntartva !