Az elveszett boldogság

A boldogság csak egy csalfa remény,

Ha belekerülsz beszippant az örvény.

De illúzió, álom melyet soha nem érhetsz el,

Te csak adsz s aztán mégis magányos leszel.

Utólag gondolkodol, kiadtad korán magadat,

Hiába remélsz a sors viszont arcul csaphat.

Próbálkozásod is egyre ritkul, csalódtál,

Elmegy melletted sok év de te nem változtál.

Gyarló és naív vagy, mindenkiben a jót látod,

Oda adnál mindent a szerelemért most bánod.

Már késő látod a lelkedet is megölted,

Próbálod megmenteni de már nem lehet.

Változtathatnál lehetnél dörzsölt s rafinált,

De te messze állsz ezektől s égbe kiállt.

Nem tudsz mást kihasználni s helyezkedni,

Mert te nem az vagy, csak vágysz szeretni.

Igen vágyaid álmaid vesznek el,

Csalódástól még hidegebb leszel.

Befagyasztod a szíved már ezután,

Félsz az újabb csalódástól igazán.

Csendben szenvedsz, pedig tombolnál,

Csak te tudod nem hazudtál, s játszottál.

Az életed most romokban, de felállsz,

Ha eljön majd az időd s lejár a gyász.

Budapest. 2021. 11. 09.

Saját szerzemény, szerzői jogok fenntartva !