Álmodom

Bíbor vörös az ég alja, nap is már nyugodni tér,

Kicsit szomorkásan nézek, de szívem egyre kér.

Jöjjön egy új nap, reményekkel, és jókkal teli,

Miben ott a boldogság, s nem illúziót kergeti.

Látom magam előtt az arcod, a mosolyod,

S belenézek két szemedbe, ami felragyog.

A hold mikor nyugodni tér, csak rád gondolok,

Elképzelem, milyenek lesznek az eltöltött napok.

Ránézek a tóra, mely csendesen hullámzik,

Égszínkékben és vörös színében pompázik.

Oly csodás, nem tud a szemem betelni vele,

Csak egy gondolat bánt, miért vagy messze.

A gondolataim egyre csak, nálad járnak,

Miért ilyen nehéz ma, az egész világnak.

De ha a nap felkel, és új napra virradunk,

Elfeledteti minden fájdalmat, s bánatunk.

Jöjj és ölelj át, hisz lásd itt vagyok neked,

Örökké szívembe zárva a nagy szerelmed.

Ha velem vagy, én már nem félek többé,

A minden napomat, ezzel teszed szebbé.

Neked adom lelkem, a szerelmes szívemet,

Tedd boldoggá szívem s előttem álló éltemet.

Ez a szív mi egykor csak dalolt, hullajtja könnyeket,

Lassan kihunyt benne a fény, s számolja a perceket.

Néha arra gondolva, talán majd el jő a szerelem,

S lesz majd kinek mondhatom, te vagy a végzetem.

Lassan bukik le a hold a horizonton, s én álmodom,

Jöjj s repíts el nagy szerelem, csak halkan suttogom.

Budapest. 2021. 07. 16.

Saját szerzemény, szerzői jogok fenntartva !