Harmatcseppek

Van, mikor úgy érzed fázik a lelked,

Miközben érzed, hogy meleg a tested.

Hiányzik valami, mi szívedet felmelegíti,

Mi a lelkedet, a melegséggel tele tölti.

Szeretnél vidáman élni, és nem félni,

Nem akarsz te mástól, semmit kérni.

Igaz, egyedül vagy, de nem magányos,

Csak néha kicsit, bizalom hiányos.

Uccu felkelsz hajnalban, s elindulsz,

Tudod te, hogy egyedül is boldogulsz.

Nézed a füveken a harmatcseppeket,

S felteszed magadban a kérdéseket.

Mitől fázik a lelked, s a választ megkapod,

Hisz, már nem is úgy látod a világot.

Nézed, a fűszálon a harmatnak cseppjeit,

S meglátod benne a felkelőnap fényeit.

Oly meseszép és a lelked már nem fázik,

Érzed lelked felébredtét, a szépre vágyik.

Egyetlen harmatcseppben, benne van a minden,

Nélküle nem élne a föld, ez nélkül semmi sincsen.

Mikor rá csöppenik a levélre s kicsit rezeg,

Olyan mint egy nő, kinek teste kéjbe remeg.

Gyönyörű színeket játszó parányi csoda,

Életcseppje amiért a természet van oda.

Oly szép, s csodálatos, ha szerelembe tömörülnek,

A csodás növénykék, a széllel, esővel egyesülnek.

Hiszen szemmel látható, hogy jó nekik,

Mint egy pár, aki szerelemből szeretkezik.

Ahogyan érintkeznek és hallod a sóhajt,

Erdő sóhaját, s ahogy szeretni óhajt.

Minden szellőnek fuvallatában áradozik,

S a harmatos cseppek ahogy őt érintik .

Már pedig ez, maga a boldog élet,

nézem tovább a harmatcseppeket.

Vígan ficánkolnak a zöld leveleken,

Mi emberek pusztítjuk őket lelketlen.

Pedig ha mindenki meglátná a szépet bennük,

Megértené, magát az életet, így megfejthetjük.

A földön mindenhol ott van a boldogság,

Sajnos az emberben van csak gonoszság.

Ha nem bántanánk őket, békében élhetnénk,

S nem gonoszan pusztítanánk, és mérgeznénk.

Egyetlen egy harmatcseppben ott az élet,

Felmelegíti az emberi lelkeket és szívet.

Csak állj meg akkor, arra az egy pillanatra,

Természet hidd el, a boldogságod visszaadja.

Budapest. 2021. 11. 28.

Saját szerzemény, szerzői jogok fenntartva !