A hópehely

Szürke felhők közül leszállnak,

Talpad alatt néha csikordulnak,

Fagyos téli napokon csillognak,

Hűsen, hófehéren beragyognak.

Előre nyújtom kesztyűs kezem,

Várom hópehellyel tele legyen,

A hófehér testeddel érintkezzen,

Nézem a hópelyheket a hidegben.

Egy isteni csoda a vakító fehérség,

Könnyű és titokzatos, hűs szépség.

Mámorító és gyönyörű a határban,

Ahogy hófehéren beborítja lágyan.

Ahogy hull a hó a pillámra ráesik,

Elolvad és víz formájában távozik.

Természet csodája, a kis hópelyhek,

Tudom nem csak én látom szépnek!

Lassan belepi a tájat mindent beborít,

Átható csodás fehérségben pompázik,

Elfedve minden apróbb száraz faágat,

Betakar minden erdőt, mezőt és házat.

Hópelyhek védenek a fagyos széltől,

Védik az erdőt, fák gyökereit a jégtől,

Meleg palástjukkal hópelyhek fednek,

Természetnek hűen megkegyelmeznek.

Szeretem ha hull a hó, száll a hópehely,

Szívesen haza vinném, de van tűzhely,

Elolvadna szentem, elpusztulna mind,

Természetben élhet ez a csodás kincs!

Lassan elbúcsúzom vár a meleg otthon,

Holnap is eljövök és szeretetem ontom,

Várj meg kicsi pehely el ne olvadj még,

Élet kezdete s vége te vagy a reménység.

Lassan indulok haza felé, már sötétedik,

Hold és a csillogó fehér hópehely világít.

Utat mutatva merre menjek ők haza kísérnek,

Nyitom az ajtót és búcsút intek a hópehelynek.

Budapest. 2019. szeptember. 18.

Saját szerzemény, szerzői jogok fenntartva !

Köszönöm az idődet ha olvastad a versem !