Előszó

( Az emberek 60% - a depressziós, és sokan vannak akiknek a fejében megfordul hogy véget vessen az életüknek ,

Ez a vers azokról szól akik így távoztak el .

Emlékül a sok ezer öngyilkosnak , akik egyedül vannak magányosak és elveszettek!

Pedig csak egy mosoly megmenthette volna őket ! )

Emberi mosoly...

Sokszor érzem úgy hogy fáradt a lelkem,

Nincs kihez bújnom nincs hova mennem.

Ki megmutatja nekem miért érdemes élnem,

Ki akkor és ebben a létemben itt van velem!

Sokszor érzem azt, csak csend az én társam,

Magányomban körül ölel és amire vágytam,

Néha bele nézek a tükrömbe nem azt látom,

Csak a megtört embert, elveszett az álmom!

Bár fájón fogadom aki a tükörben tekint rám,

Lehet így is élni, de sajnos csak az én hibám,

Szenved a lelkem úgy fáj ezt érdemeltem ,

Fejemben kavarog a gondolat el vétettem ?

Néha elfog a félelem és gyötör a gondolat,

Jobb lenne elmenni , jobb lenne a föld alatt,

Nincs a földön aki fázós lelkem melengetné,

De érzi szívem a fájdalmat úgy el engedné!

Nincs ki beragyogja a hétköznapjaimat,

Nincs ki elűzné a fejemből a gondjaimat,

A sorsom elől hiába nem menekülhetek,

Elszállt a reményem már nem küzdhetek!

Sokszor érzem úgy hiába lettem és éltem,

Pedig fiatalként soha semmitől se féltem,

Múlnak az évek egyre gyöngébben létezem,

Pedig gyávaság nem volt nekem lételemem!

A sorsunk bár isten keze által írva vagyon,

Én mint halandó, ezt felülírni nem tudom,

Emberi szót had halljak veszem a kalapom,

Mert a csend, a némaság megöl egy napon!

Lassan nagy sóhajjal indulok a belvárosnak neki,

Szívem,lelkem a magányt a forgatagba sem feledi,

Megállunk a piros lámpánál, várunk jó páran a zöldre,

Sok sok ember szomorú szemeket mereszt a földre .

Gondoltam lesz ami lesz megyek a metróra lefele,

Eltökéltem magamat, életem megy de nem jó fele,

Ahogy néztem a szélsebesen száguldó vonatokat,

Észre vettem a rám irányuló kíváncsi szempárokat,.

Egy asszony ott volt a kisgyerekével ,csak toporgott,

Volt a kezébe egy zacskó ropi a foga alatt ropogott,

Rám nézett a kisfiú és odaszaladt hozzám és kínált,

De az édesanyjára néztem aki mosolyogva biztatott.

Én boldogan mosolyogtam vissza az anyjára,

Fiútól elvettem a ropit nagyot haraptam rája .

És ma láttam, éreztem igazi emberi mosolyt ,

Amivel lelkembe tört utat és szívemig hatolt.

Egy csapásra eltűnt a halálnak a gondolata,

Amivel jöttem, amit akartam az alagútban!

Egy emberi mosoly megváltoztatta életem,

Csupán egy emberi mosoly tette ezt velem!

Utószó :

Egy emberi mosoly ami életeket menthet,

Ne sajnáld jót tesz neked, az embereknek!

Sok ember sokféle, embereknek van gondja,

De egy mosollyal életeket menthet, ha akarja!

Budapest. 2019. szeptember.27.

Saját szerzemény, szerzői jogok fenntartva !

Köszönöm az idődet ha olvastad a versem!